Első rész

*Kris*

Minél előbb randira kellett hívom Sullit, mert tudom, hogy Luhan is pályázik rá. Nem engedhetem, hogy az övé legyen! Sulli az én csajom lesz és kész! Még soha nem kedveltem ennyire egy lányt, pedig volt már gy pár barátnőm. Hisz ki ne lenne belém szerelmes? Az iskolában nincs olyan lány aki ne lenne belém szerelmes. De most őszintén eddig még egy lány se fogott meg ennyire. Valami van benne, de még nem jöttem rá, hogy mi. Szóval mivel sikeresen randiara hívtam, most rá várok a parkban. Meg is láttam őt felém közeledni. Mázli, hogy jó idő van, csak a szél fúj egy kicsit, de az tűrhető. 

-Szia JinRi.-köszöntem neki mosolyogva, és megöleltem. Egy kicsit meglepődött, mert megrezzent egy kicsit. Hát igen ilyen hatás érek el a lányoknál.

-Sz-szia.-köszönt vissza mosolyogva, az arcát elborította a pír is. Így még aranyosabb volt. 

-Akkor mehetünk?- kérdeztem, ő erre csak bólintott, megfogtam a kezét, és elkezdtünk sétálni a parkban. Ez a lány aztán tud beszélni, az már biztos, de nem bánom a legtöbb lány csak makogott. Lehet, hogy nem is volt zavarban? De ez nem is lényeg. Bevetettem a bájom, hogy hatásosabb legyek előttem jó sok poént. 

-Kérdezhetek valamit?- a véletlenül kialakult csendet törtem meg.

-Persze, nyugodtan.

-Te nem ide valós vagy igaz? Mármint nem vagy teljesen Kínai igaz?

-Koreában születtem, de mikor 10 éves lettem ideköltöztünk az apámmal. Azóta itt élek.

-Éééééés mióta ismered Luhant? - vajon kényes terület?
-Mikor az új suliba jöttem, aznap ismerkedtem meg vele. Ő lett az első barátom itt. - elmosolyodott az emléken, amin nekem nem volt valami kedvező. - Azóta ő a legjobb barátom, mindenben segít meg hasonló.- mintha zavarban lenne, vagy csak én képzelem be? Már meg se lepődöm magamon. Ezután hanyagoltuk a Luhan témát, és másról kezdtünk el beszélgetni.

Sétálgattunk közben persze beszélgettünk. Életemben nem beszéltem ennyit az már egyszer biztos, holnapra tuti be leszek rekedve, akkor meg a menedzserem nagyon ki lesz akadva. Ahhoz meg nagyon nincs energiám. Épp egy padon ülünk mikor felnéztem az égre és láttam, hogy kezd sötétedni.

-Hazakísérjelek? - kérdeztem meg Sullitól. Erre ő is felnézett az égre, elég fura arcot vágott, de beleegyezett a dologba. Mivel ősz vége volt így elég hamar sötétedett. Eléggé bizonytalanul lépkedett mellettem, de mikor rákérdeztem, hogy mi a baj, csak a szokásos válasz jött: semmi, de ezt megpecsételte egy csodás mosollyal. Tuti van valami, de nem foglalkoztam vele többet mert megérkeztünk a házához. Éppen elköszöntünk egymástól mikor a szemem sarkából megláttam Luhant. Minek van itt ez a pacák? Na várj csak. Vettem a bátorságot csak azért is, és megcsókoltam Sullit.